Jemenben hétköznapokon betiltották a katot

külföld

A dél-jemeni Ádenben a kat nevű könnyű droghoz tradíciók fűződnek, fogyasztása a kultúra része. A kat levelek formájában, szétrágással fogyasztható, hatása az amfetaminhoz hasonlít, és a muzulmán országban nincsen rá vallási tilalom.

Katcserje (Catha edulis)

A jemeni mezőgazdaság legtöbbet termesztett növénye a kat, termelésében több mint 700 ezren vesznek részt. Naponta 10 millió dollárra teszik a kat kereskedelem mértékét az országban, a kormányzat becslései szerint a jemeniek évente több mint kétmilliárd dollárt költenek a kat levelek beszerzésére.

Az ádeni belügyminisztérium most úgy döntött, a kat fogyasztásását és kereskedelmét ezentúl csak munkaszüneti napokon, csütörtök és péntek este engedik meg.

Indokuk, hogy meg akarják előzni a kat tömegközlekedésre és a biztonsági erők munkavégzésére gyakorolt negatív hatásait.

Jemenben 25 évvel ezelőtt már próbálkoztak hasonlóval, de az intézkedés nem sokáig maradt életben. (MTI)