Oroszországban sokan nem szeretik Barack Obama amerikai elnököt, és ezt igyekeznek is kimutatni minden lehetséges gesztussal. Szocsiban egy farmer például Obamáról nevezte el egyik fekete kecskéjét, akit aztán a közeli vadaspark fogadott örökbe. Kecskének lenni Oroszországban nem túl hízelgő dolog: általában önfejű, makacs, konok emberekre használják ezt a jelzőt.
A kecskét első körben megpróbálták eljuttatni Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, de arról tájékoztatták a park igazgatóját, hogy "az elnök úr nem vesz részt találkozókon kecskékkel." Obama így marad a dél-keleti oroszország parkban, ahol csatlakozhat a nőstény kecske Merkelhez, akit még év elején fogadtak örökbe a helyiek.
Az igazgató szerint jelentősebb papírmunka előzte meg a kecske odaszállítását, mert írásba kellett adni a farmernek, hogy Obama nem tetvesen vagy férgesen érkezik a vadasparkba. (NBC)