A volt jobbikos Bertha Szilvia új, „keresztényszociális pártot” alapít

politika

Ma hivatalosan is kilépett a Jobbikból Bertha Szilvia – jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Jobbik volt parlamenti képviselője, aki 2014 nyarán szakított a párttal.

Eddig csak szóban kérte, hogy töröljék a párttagok sorából, de mivel ennek nem tettek eleget, most írásban kérte erre a Jobbik elnökét, Vona Gábort, és a pártigazgatót, Szabó Gábort – mondta.

Az ATV-ben azt is elmondta, hogy pártot alapít: 2018-ra keresztényszociális párttá alakítja a most is működő Értünk, Értetek Mozgalom nevű szervezetet.

Fotó: Bertha Szilva / Facebook

Bertha azt mondta, a Jobbikból kiveszett „minden lélek, minden szakralitás”, Vona Gábor pedig az utóbbi időkben megalázza a régi társait a a radikalizmus visszafogásával. Bertha szerint ugyanis a radikalizmus egyfajta forradalmi hevületet jelent, illetve az is radikalizmus, ha „az emberek összefognak és segítenek másoknak”.

Szerinte a Magyar Gárda is a segítségről szólt, de kivéreztették, és azzal, hogy betiltották, csak a kivándorlást segítik elő, mert azokon a vidékeken, ahol nincs rend, nem marad más lehetőség, mint elmenni.

Az atv.hu tavaly nyáron is arról írt, hogy Bertha vezetésével új szélsőjobboldali erő alakulhat a családott jobbikosokból. (atv.hu)