2024-ig titkosították a Blikk újságírójának lehallgatását

bűnügy

"Bizalmas" minősítéssel titkosították azokat az ún. technikai aktákat, amelyek Csikós Klaudia, a Blikk újságírójának lehallgatásáról szólnak. Vagyis a lehallgatás adatait még az újságíró és ügyvédje sem ismerhetik meg.

Csikóst azért hallgatták le, mert a rendőrség kíváncsi volt rá, honnan szerezhette információit folyamatban levő nyomozásokról. Egy, az iratokban csak Jürgenként emlegetett rendőr mellett gyűjtöttek adatokat az újságíróról is. Abból pedig, hogy összesen hat technikai aktát titkosítottak, arra lehet következtetni, hogy legalább hat embert hallgathattak le az ügyben.

Az ügyben meggyanúsított rendőr ügyvédje, Fridman Róbert most a titkosítás feloldását kérte, mert szerinte az újságíró lehallgatása törvénytelen volt, az adatok megismerése nélkül pedig nem tudja ellátni ügyfele védelmét.

Csikós amúgy még januárban feljelentést tett az ügyészségen, mert "egyértelmű jelek" alapján arra következtetett, hogy jogosulatlanul lekérték a híváslistáját. Feljelentését elutasították, de nem sokkal később meggyanúsították forrását, a nyomozás aktáiból pedig egyértelműen kiderült, hogy operatív eszközöket is használtak. (Via Blikk)