A Felcsútnak idén sem sikerült megnyernie a Puskás-Suzuki Kupát, a Honvéd ötödször diadalmaskodott az utánpótláscsapatok éves tornáján, de ahogy Orbán Viktor is megmondta, a nemzetközi mezőnyt sikerült lenyomni, és ez a lényeg.
A Futballsznob nem érte be az eredményekkel, végignyálazta a torna programfüzetét, és nem tette hiába. A képes kiadványban hatan konferálták fel a meccseket, köztük természetesen a miniszterelnök, Mészáros Lőrinc, az akadémia elnöke, Simicskó István honvédelmi miniszter és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is.
Szabó Tünde nagyot alakít. Szerinte "mára a Puskás-Suzuki Kupa az U17-es ifjúsági labdarúgó korosztály egyik legrangosabb klubfutball eseményévé nőtte ki magát", ami azért is szép megállapítás, mert idén az U17-es korosztály Európa-bajnokságot épp ugyanabban az időben rendezték, mint a felcsúti megmérettetést.
De a csúcs mégis az a félmondat, amikor Mészáros Lőrinc elnök úr a Puskás-Suzuki Kupa tehetségeit szedegeti össze:
"ide kívánkozik még az is, hogy hány játékost fedeztek fel éppen itt, a Puskás–Suzuki Kupán, akik már stabil tagjai a Realnak, a Juvenak..."
Mészáros Alvaro Moratára, a Real Madrid egykori, a Juventus jelenlegi játékosára, és Dani Carvajalra utalhat, aki ma is a királyi spanyoloknál profiskodik.
A mondat úgy tökéletes, ahogy van: aki Felcsúton pályára lépett, azt már ott fedezték fel. A Real utánpótlás szakemberei valószínűleg pont a Pancho Aréna gyepén döbbentek rá, milyen ügyes fiú ez az Alvaro, és ha már egyszer elhozták magukkal, érdemes lehet vissza is vinniük Madridba. (Futballsznob)