Desmond Tutu lánya inkább lemond a papságról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy nőhöz

Tbg
vallás

Visszaadja a papi reverendát Mpho Tutu-van Furth, a Nobel békedíjas dél-afrikai vezető, Desmond Tutu lánya, mert az anglikán egyház Dél-Afrikában nem engedélyezi az azonos nemű párok házasodását.

Dél-Afrikában ugyanis 2006 óta legálisan házasodhatnak azonos neműek, az országban jelen lévő anglikánok azonban ragaszkodnak a magyar Alaptörvényben is leszögezett tételhez, miszerint házasság csak férfi és nő között köttethetik.

RODGER BOSCH / AFP PHOTO

Még a viszonylag rugalmasabb felfogású anglikán egyházban is komoly fejtörést okoz a kérdés, mind Dél-Afrikán belül, mind világszerte.

Mpho Tutu-van Furth tavaly decemberben házasodott össze Hollandiában egy akadémikussal, Marceline van Furth-szel.

Püspök apja áldását adta a frigyre, hiszen ő már 2013-ban kampányolt az azonos neműek házasodásáért, és többször úgy nyilatkozott, ez számára ugyanolyan fontos ügy, mint annak idején az apartheid elleni küzdelem volt. (Guardian)