2018-ban tervezik elindítani a Szingapúrban az első sofőr nélküli személyszállítási szolgáltatást.
Az autoautókat fejlesztő, bostoni hátterű NuTonomy 16 millió dollárt gyűjtott a projekthez, amelyben partnere lesz a Samsung és más befektetési alapok mellett a szingapúri gazdaságfejlesztési testület, a projektet a Highland Capital Partners koordinálja.
Ezzel a városállam szintet lép az autoautós közlekedésben, 2014 óta ugyanis már járat turistákat kiszolgáló járműveket, de igazi városi forgalomban azok még nem közlekednek.
A NuTonomynak két év áll rendelkezsére a teszteléshez, ezalatt a városállam elkészíti a szükséges szabályozást.
Szingapúr ezzel a Google-lel, az Uberrel, a kínai Baiduval és az amerikai Teslával veszi fel a versenyt, ezek a cégek ugyancsak belátható időn belül akarnak hasonló szolgáltatást elindítani.
A TechCrunch közben arról ír, hogy az Uber a Toyotával áll össze, bár egyelőre csak annyit tudni, hogy a japán cég közleményt adott ki arról, hogy fejlesztési megállapodást kötött az Uberrel. (TechinAsia/TechCrunch)