100 millió forint kárt okoznak évente a fémtolvajok az áramszolgáltatóknak

PÉNZ
2015. április 1. Elektromos távvezetékek a homokviharban Debrecen közelében MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szerdai Magyar Idők végigkérdezte az egyes áramszolgáltatókat, hogy pontosan mekkora kár éri őket évente a rongálások és lopások miatt. Az derült ki, hogy sokkal kevesebb, mint akár csak pár évvel ezelőtt.

Az E.On kommunikációs részlege azt nyilatkozta, 2010-ben egy év alatt 380 transzformátorrongálást jegyeztek fel, tavaly - a lopásjelző beüzemelése óta - már csak 15-öt. Az EDF Démász is azt közölte, hogy Szeged környékén ugyan még jellemző a vezeték-, kábel és olajlopás, az elmúlt években fokozatosan csökkent az összeg, amit helyreállításra kell fordítani. Az Elmű-Émász arról számolt be, hogy tőlük főleg a réz és alumínium alkatrészeket viszik.

A nagyfeszültségű távvezeték-hálózat nem ennyire vonzó, mert sokkal veszélyesebb az elkövetőkre nézve: a Mavir Zrt. tájékoztatása szerint az elmúlt években csak néhány 50 ezer forint alatt értékű lopást regisztráltak az 5000 kilométeres hálózaton.