Ezeket a találkozásokat mulasztotta el az ország a rendszerváltás után

A héten az Uránia 100 fontos, magyar dokumentumfilmet bemutató sorozatában újra levetítették Almási Tamás a kistarcsai női internálótáborban forgatott filmjét. A rendszerváltás körül több film is foglalkozott a rendszer áldozataival és végrehajtóival, de az 1991-es Ítéletlenül volt az egyetlen, amiben a két oldalon álló szereplők nemcsak felidézik a saját élményeiket, hanem szembesítik is őket egymással. A kistarcsai internálótáborban fogva tartott nők beszámolóiban újra és újra előkerült Piroska, az ávós őrnagy neve, aki gyakran még az ÁVH-hoz képest is túlteljesített, ha a rabok terrorizálásáról volt szó.

Ritkán lehet látni olyan súlyos jelenetet, mint amikor film csúcspontján az egykori rabok 40 év után ugyanabban a körletben újra találkoznak Piroskával.Piroska ÁVH-s igazolványaAbban a pillanatban, ahogy a volt smasszernő 40 év után újra belép a körletbe, szinte mindenki reflexszerűen elhallgat. Egyedül Piroska nincs zavarban, azonnal felajánlja, hogy tegeződjenek, mintha csak egy sima osztálytalálkozóra jött volna. Róla már a találkozó előtti interjúból is kiderült, minden kellemetlen részletet tökéletesen kitörölt a memóriájából, neki Kistarcsáról annyi maradt meg, hogy mikor csak tudott, segített a fogvatartottakon.

Csakhogy az egykori internáltak emlékeznek az öncélú szemétkedésekre is. Bennük végig ott dolgozik, hogy vajon meg lehet-e bocsátani Piroskának vagy inkább valahogy vissza kellene kapnia valamit abból, amit azokban az években elszenvedtek.

Almási Tamás rendező elmondta, hogy 1989-90-ben, a forgatás idején úgy képzelte, a rendszerváltás ilyen találkozásokról fog szólni. Ezek a szembenézések aztán valahogy elmaradtak.

Almási számított arra, hogy a kistarcsai találkozás mindenkinek felkavaró lesz, azt mondta, ez volt élete legnehezebb forgatása. Több olyan szereplő is volt, aki korábban a kamerák előtt még nyíltan beszélt arról, miket éltek át azokban az években, de felvétel előtt egyszerűen belebetegedett a gondolatba, hogy újra látnia kell Piroskát. A forgatás helyszínére hívtak egy mentőkocsit, mivel idős nőkről volt szó. Almási szerint a közel négy órán át tartó találkozó után a megjelentek többsége mégis megkönnyebbülve távozott.

Sajnálom, a rendszer csinálta, nem én

Miután 1950-ben az államvédelem átvette a kistarcsai tábor irányítását, egyáltalán nem volt nehéz bekerülni. Az ÁVH-t pedig semmilyen szabály sem kötötte, gyakorlatilag azt tettek, amit akartak. A film jól bemutatja, hogy nem volt olyan társadalmi réteg, amelyikből ne ült volna valaki a női ezredben. Az arisztokrata származásúak éppúgy, mint kegyvesztett kommunisták is, de volt olyan is, akinek annyi volta a bűne, hogy a lakása megtetszett egy ÁVH-snak.

A rabok többségét ítélet nélkül, határozatlan időre zárták be. Ők csak 1953 után szabadultak, mikor az első Nagy Imre-kormány felszámolta a táborokat.

A szabadulás után legjobban Esterházy Mónika, Esterházy Péter nagynénje tudta feldolgozni a történteket. Ő még az ávósok helyzetét is próbálja megérteni, akik ha másként viselkedtek volna, akkor a kollégáik valószínűleg őket is elviszik.

Azt a jelenlévők közül senki sem hiszi el Piroskának, hogy nem volt döntési lehetősége abban, hogyan bánjon velük. Ugyanakkor végül a legtöbben mégis kezet fognak vele, hogy lezárják ezt a részét az életüknek.Dévay Camilla és SzálasinéEgyedül Dévay Camilla, Udvaros Dorottya anyja és Lucz Gizella, Szálasi Ferenc felesége omlik össze attól, hogy Piroska semmiféle megbánást sem mutatott. Ők nem tudtak megbocsátani.

A rendező szerint ahhoz, hogy ezt a filmet le lehessen forgatni, szükség volt a rendszerváltás körüli pár évben uralkodó kegyelmi állapotra, amikor a szocialista rendszer már szétesőben volt, de még nem merevedtek be az új frontvonalak, és mindenki tele volt várakozással. Almási még 1989-ben sem tudta meggyőzni az internáltakat arról, hogy már biztosan nem lehet bajuk abból, ha kamera elé állnak a történetükkel, ezért mindenki csak keresztnévvel vállalta a szereplést.

A teljes film elérhető az MTVA archívumában.