116-an nem akarták Vonát elnöknek a Jobbik kongresszusán

politika

Ahhoz képest, hogy egyedüli jelölt volt a jobbik elnökségére, a kongresszusi küldöttek 21 százaléka a párt vezetésében nagy tisztogatást végző Vona Gábor ellen szavazott a Jobbik vasárnapi tisztújító kongresszusán.

Pedig Vona a kongresszuson nagy engedményt tett a szélsőséges szárnynak:

bejelentette, hogy lemond a frakcióvezetésről, amit Volner Jánosnak adna át.

Volnerről nem állítanánk, hogy illik a Jobbik mérsékelt fordulatába, lakossági fórumain rendre szélsőségesebben nyilvánul meg például az elnökségből radikalizmusa miatt kiszorított Hegedűs Lórántnénál.

A párt hat alelnökére háromtól lehet szavazni. Az alapszervezetek 12 embert jelöltek, de közülük Novák Elődre és Hegedűs Lórántnéra nem lehet szavazni - őket amúgy az alapszervezetek 47 százaléka jelölte, Vona egyik favoritját, az ózdi polgármester Janiczák Dávidot viszont csak 21,6 százalék.

A Jobbik elnökségének szélsőségtelenítése a már említett Volner János mellett a volt egri szkinhedvezér Sneider "Roj" Tamásra se vonatkozik.

A megválasztott alelnökök: Volner János, Z. Kárpát Dániel, Toroczkai László, Sneider Tamás, Fülöp Erik és Janiczak Dávid.

(Via HVG)