Mi mással is tölthette volna ezt a keddet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András, mint hogy ellátogatott Mezőkövesdre, az országos pálinkaverseny és pálinka országkóstoló megnyitójára.
Ahol előadta, hogy mekkora sikereket ért el pálinkafronton a magyar kormány. Mint mondta, hatalmas harcot vállaltak a magyar pálinkáért, ennek lett az eredménye a pálinkatörvény, a köztestületként működő Pálinka Nemzeti Tanács, a pálinka hungarikummá válása, illetve az is, hogy az Európai Unióban eredetvédelem alatt áll ez a termék.
Tállai felidézte azt is, hogy Brüsszelben kötelezetszegési eljárás indult Magyarország ellen a pálinkafőzés adómentessége miatt. Hangsúlyozta: nem a kormányon múlt, hogy párlatjegyet kell venniük az otthon főzőknek, és nem maradhatott adómentes a bérfőzetés sem.
"Azt gondolom, hogy ha az eredeti magyar gyümölcspálinka rendszerváltás óta írt történetéhez hasonló sikereket tudnánk felmutatni más területeken is, akkor elégedettebbek lehetnénk"
- tette hozzá.
Arról, hogy az otthoni, ellenőrizetlen minőségű főzetek legalizálása, sőt mi több, kormányzati bátorítása hogyan járult hozzá az amúgy is súlyos alkoholproblémákkal küzdő magyar társadalom további roncsolásához, Tállai az MTI tudósítása alapján kedden nem tért ki.