Az egyik Kremlhez közeli kutatóintézet az óvszereket tette felelőssé az oroszországi HIV-járvány terjedéséért. A Stratégiai Kutatások Oroszországi Intézete (RISR) szerint az országban tomboló HIV is csak az információs háború része. A Kommersant nevű orosz lap szerint RISR a Duma egyik különleges találkozóján számolt be ezekről az eredményekről, amit kifejezetten a HIV kezelése miatt hívtak össze.
Ennek ellenére a moszkvai hatóságok megkérdőjelezték Pokrovszky adatainak megbízhatóságát, és az óvszerellenes elmélettel előálló RISR-t bízták meg azok ellenőrzésével. A vizsgálatok után Tatyana Guzenkova, a szervezet vezetője azzal állt elő, hogy szerinte a HIV és az AIDS körüli felhajtás egyszerűen csak az Oroszország elleni információs háború része.
Kifejtette azt is, hogy a HIV elleni harcnak két modellje létezik: a nyugati és az orosz.Guzenkova szerint a nyugati modell érzéketlen a nemzeti érzésekkel szemben, és túl sok figyelmet fordít a drogosokra és a melegekre. Ezzel szemben az orosz modell figyelembe veszi az oroszok pszichológiai karakterét, és a konzervatív ideológiát és a tradicionális értékeket veszi alapul.
A tanulmány társszerzője, Igor Beloborodov egyenesen odáig jutott, hogy az óvszerek a felelősek a nemi betegségek terjedéséért. Hiszen egyedül a fogamzásgátlókat gyártó cégeknek áll érdekében, hogy eladják a termékeiket, ezért pedig arra biztatják a kiskorúakat, hogy minél korábban kezdjenek el nemi életet élni.
Pedig Beloborodov szerint nagyon egyszerű a recept a HIV elkerülésére: olyan heteroszexuális családban kell élni, ahol mindkét fél hűséges a másikhoz.2015-ben a HIV-fertőzéssel regisztráltak száma elérte az egymilliót. Ebből 93 ezer volt új eset, ami azt mutatja, hogy a betegség minden eddiginél gyorsabban terjed az országban. Az orosz egészségügyi minisztérium tavaly arra figyelmeztetett, hogy 2020-ra teljesen elveszthetik az ellenőrzést a betegség terjedése felett, ha nem nem tudnak javítani a kezelésen. (The Moscow Times)