A KDNP egyszerűen nem akarja elengedni ezt a vasárnapi zárvatartást

politika

A Kereszténydemokrata Néppárt azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozóknak – jelentette be Harrach Péter frakcióvezető egy budapesti sajtótájékoztatón.

Keresztényszociális pártként mindig a munkavállalók oldalán álltak, és folyamatosan konzultálnak, hogy a kereskedelmi dolgozók valamiképpen elviselhető helyzetbe kerüljenek a vonatkozó jogszabály visszavonása után – állította Harrach. (Az idén, egy év után megbukott szabad vasárnapról szóló korábbi konzultálásra ez annyira azért nem volt igaz.)

A két szabad vasárnap mellett a KDNP-sek azt is szeretnék, ha a nagycsaládosok, a kisgyerekesek, vagy a gyereküket egyedül nevelők mentesülnének a vasárnapi munkavégzés alól, és ilyen beosztást csak saját kérésre kapnának. A kisebbik kormánypárt emellett a vasárnapi munkavégzést 8 órában maximálná, és fontosnak tartaná az alapbérek emelését is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint 2 számjegyű béremelésre lenne szükség a kereskedelemben dolgozók számára. Kitért arra is, hogy javasolják, december 24-e is legyen a jövőben munkaszüneti nap – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek