A hidegháború vége óta nem vonultatott fel a kelet-európai térségben ekkora erőt a NATO, mint most, a kedden hajnalban kezdődött Anakonda-hadgyakorlaton.
A Lengyelországban tartott, lengyel vezetésű gyakorlaton 30 ezer katona vesz részt 24 államból.
A 10 naposra gyakorlatra nemcsak NATO-tagok küldenek katonákat, érkeznek alakulatok a semleges Finnországból és Koszovóból is.
A NATO közleménye szerint a csapatok nagyszabású, védekező műveleteket gyakorolnak majd. Használnak éleslőszereket is, ezen kívül a Visztula folyón gyakorolnak majd hídépítést a katonák, de a kiber-hadviselést is tesztelik.
Az első, kedd reggeli gyakorlaton 2000 ejtőernyőst vetettek be.
Az Anakonda mellett egy másik nagyszabású NATO-művelet is zajlik a térségben: a Balti-tengeren 17 ország 6000 katonája tart kétéltű gyakorlatot Baltops 2016 néven.
A gyakorlatok azt készíthetik elő, hogy várhatóan a Varsóban megrendezendő júliusi NATO-csúcstalálkozón a tagállamok jóváhagyják, hogy 5000 NATO-katona brit, amerikai és német katonát telepítsenek Lengyelországba. Az állam vezetői hónapok óta sürgetik, hogy állandó NATO-haderőt telepítsenek Lengyelországba, mert így látják biztosítottnak Lengyelország és a NATO védelmét Oroszországgal szemben.
Az oroszokat idegesítik a mostani gyakorlatok, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter néhány napja azt mondta finn kollégájának, hogy Oroszország válaszolni fog ezekre, de részletekbe nem ment bele.
„Érvényesíteni fogjuk Oroszország szuverén jogát arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi kockázatokkal arányos intézkedésekkel garantálja a saját biztonságát”
- mondta Lavrov egy sajtótájékoztatón. (Washington Post)