Február elején indult egy három millárd forintból egy program, ami a közmunkásokat a piacra próbálná visszaterelni; lényege, hogy ha egy közmunkás piaci állást talál, akkor havonta felveheti azt a pénzt is, ami még járna neki a hátralévő közfoglalkoztatotti időszakban.
Na, ezzel a programmal április végéig összesen ötszáz (500) közmunkás élt,
ismerte el a Világgazdaság szerint egy államtitkár. Az ötszáz fő a több mint 220 ezres közfoglalkoztatotti táborból igen jelentéktelen arány, egészen pontosan 0,2 százalék. (Nem valószínű, hogy túl nagy arányban dobnák el a piacon elhelyezkedő közmunkások ezt a pénzt, ezért lehet azzal számolni, hogy három hónap alatt tényleg ennyien tudtak csak elhelyezkedni.)
UPDATE: Az NGM jelezte, hogy április vége óta sokat nőtt ez a szám, már 1100-nál tartanak, és hétről hétre nő a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program” résztvevőinek száma. Ez már a közfoglalkoztatottak több mint 0,4 százaléka.
A kormány közmunka-rendszere ugyan remekül felváltotta a nagyon durván visszavágott szociális juttatásokat, de, mint itt a téma szakértői kifejtik, egy olyan rendszert hoz létre, amiből szinte lehetetlen kitörni. (Világgazdaság)