Schiffer: Virágozzék minden kultúra ott, ahol keletkezett

migráció

Teljesen még nem vonult vissza az LMP korábbi társelnöke, Schiffer András, így felszólalt például a parlamentben is a migrációról. Ennek oka szerinte a globalizáció, hiszen ami évtizedekkel ezelőtt, „a 70-80-as években elgondolhatatlan lett volna Afrika vagy Ázsia távoli pontjain, az bizony a XXI. századra már elgondolhatóvá vált”.

Schiffer azt mondta: egy zöld párt alapvetése, hogy mindenkinek joga lehessen az emberhez méltó élethez, lehetőleg a saját szülőföldjén. A másik alapvetés pedig szerinte az, hogy egy zöld párt elkötelezett a kulturális sokféleség mellett.

„De ez nem a kultúrák végtelenített összekeveredését jelenti, hanem azt, hogy minden kultúra a keletkezési helyén tudjon virágozni és fejlődni.”

Ezért meg kell különböztetni a kulturális sokféleség politikáját a multikulturalizmus politikájától. Még azt is mondta, hogy a demokráciaexport korunk gyarmatosítása, amiért Amerika mellett szövetségesként Magyarországnak is felelőssége van, és rossznak tartja a kvótarendszert.