Országjárást indít az LMP

POLITIKA

Országjárást indít az LMP utcai fogadóórákkal, kitelepülésekkel, környezetvédelmi akciókkal – mondta a párt társelnöke Szekszárdon. Szél Bernadett azt mondta: a parlament fontos hely, de „a Fidesz által lebutított Országgyűlésből nem lehet választást nyerni”, ezért ősszel is folytatják az országjárást, hogy a párt többet legyen elérhető a parlamenten kívül a választópolgárok számára.

Szél Bernadett szerint az országjáráson utcai fórumokat, kitelepüléseket rendeznek, a párttal szimpatizáló civil szervezetek képviselőivel találkoznak. Nyáron három nap alatt körbebiciklizik a Balatont, és közösségi médiumokon hívják fel a figyelmet a korrupcióra, a természeti örökség tönkretételére – közölte az ellenzéki politikus.

Az LMP-sek tapasztalata az, hogy akik megismerik a párt programját, szimpatizálnak vele. Az országjárás legfontosabb előnye, hogy megerősíti: „jó úton járunk” – mondta. Ha olyan visszajelzéseket kapnak, hogy változtatni kell, „itt az idő, hogy 2018-ban még felkészültebb programmal tudjunk felhatalmazást kérni a választóktól”. „Azt látjuk, hogy az elmúlt 25 év mocsarából csak úgy lehet kikerülni, hogy hiteles politikusok kapnak felhatalmazást. Szükség van jó bérekre, munkahely-teremtési programra, az ország szuverenitását garantáló energiapolitikára” – mondta.

Hadházy Ákos, a párt antikorrupciós szakszóvivője azt mondta, az LMP minden megtesz a korrupció leküzdéséért, és azért, hogy az európai uniós pénzeket úgy költsük el, hogy abból haszna legyen az országnak. (MTI)