A Magyar Hírlap szombati számában jelent meg interjú a nemzetgazdasági miniszterrel, amiből két témát emelünk ki.
Varga Mihály csak annyival magyarázza az FHB Bank-Takarékszövetkezet-Magyar Posta triót uraló milliárdos elleni elképesztő támadássorozatot, hogy
„senki sem gondolhatta azt, hogy a három éve elkezdődött takarékszövetkezeti rendszer konszolidációját egyből le lehet zárni. Szakaszhatárhoz érkeztünk.”
A miniszter szerint az integráció keretei kialakultak, de csak most tudták eldönteni, hogy mi ehhez a leghasznosabb forma. Varga szerint erősíteni kell a versenyt, nem szükséges a Takarékbanknak centrális banki szerepet adni. Illetve megszívlelték a Magyar Bankszövetség kritikáját, hogy az integráció ellenőrzését egy külső felügyeleti szerv ellenőrizze. Ez pedig a jegybank lesz. Varga megerősítette:
„Még egyszer mondom: újabb fázisa következik az integrációnak. Hogy ez miként érinti az FHB-t, Spéder Zoltánt, fontos kérdés, de ebből a szempontból másodlagos.”
A nemzetgazdasági miniszter beszámolt arról, hogy bár több kormányülésen is téma volt az adó csökkentése, ez egyelőre nem aktuális. A 27 százalékos áfa tétele háromezer-ötszáz milliárd forintos bevételt tesz ki a költségvetésben, ami közösségi bevételek legnagyobb részét jelenti. Varga szerint
„a 27 százalékos áfa csábító a fekete- és szürkegazdaság számára, sokakat sarkall arra, hogy kibújjanak alóla. Az általános forgalmiadó-mérséklés feltételei még nincsenek meg.”