Élő

Spanyolország - Csehország élő!

Paella vagy knédli, ezer passz vagy direkt játék, vége-e a spanyol uralomnak? Rengeteg minden dőlhet el az uralkodó Európa-bajnok és a magyar szurkolók klasszikus kedvencének délutáni meccsén.

22 poszt

Csehország egyfelől akár hősiesnek is mondható

de az igazság az, hogy ilyen semmit sem akaró focival durva lenne bármit is elérni. A csehek ráadásul nem tehetségtelenek, márpedig ha valaki képes lenne rá, mégsem csinálja, az meg is érdemli. Elképesztő volt a spanyolok fölénye, Csehország pedig azért ért oda csak párszor a kapujuk közelébe, mert többször nem is próbálta.

Két perc van hátra a hosszabbításból

de a csehek további 200 perc alatt sem lőnének itt gólt, azt hiszem.

GÓÓÓL, és megint a Barca-recept

hosszas tuszujgatás után Iniestához került a labda a bal oldalon, ő remekül, élesen csavarta be, a lendületből érkező Piquáé pedig befejelte.

Erre majdnem gólt lőttek a csehek

Egy szöglet után nem figyelt a spanyol védelem, a csehek átívelték a hosszúra, onnan vissza középre, ott pattogott labda a kaputól 2 méterre, a védelem alig tudott tisztázni a kapu torkában, de abből is egy gyertya lett, sőt a rákövetkező szöglet is veszélyesnek bizonyult.

Piqué élete fejese!

A szögletből beadott labdát visszafejelte Silvának. Mégsem alakult ki veszélyes helyzet.