Negyedével kevesebb fát vágnak ki az Orczy-kertben

Budapest

Az egyetem keddi lakossági fórumára hivatkozva írja a Népszabadság, hogy 135 helyett 101 fát pusztítanak el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovica Campusának beruházása miatt, azaz negyedével csökken a kivágásra ítélt fák száma az Orczy-kertben. A lap szerint Horváth József főtitkár a fórumon elmondta, hogy a majdani sporttelep helyén lesznek a fakivágások. Az ott álló 283 fából 62-t az építés miatt, 83-at pedig egészségi állapota miatt terveztek eltávolítani, utóbbiakat azonban felülvizsgálták, és 34 menthetőnek látszik. Emellett 192 előnevelt csemetét is elültetnek.

Mivel a VIII. kerület nem ajánlott fel elég területet a fapótlásra, ezért az ültetések egy részét pénzben váltják meg, illetve várják az ottélők ötleteit, hogy a kerületben hová lehetne új fákat ültetni.