Nem csak a magyarok és az izlandiak tartottak sajtótájékoztatót a holnapi forduló előtt, így tettek a portugálok is. A portugál válogatott szövetségi kapitánya, Fernando Santos szerint javult a magyar válogatott a játékosok minőségében és a játékunk minőségében egyaránt.
Fernando Santos nem most nyáron kezdett el foglalkozni a magyar válogatottal, de a tavaszi Horvátország elleni felkészülési mérkőzést nevezte a kulcsmomentumnak.
„Magyarország rengeteget fejlődött. Láttam néhány selejtező mérkőzésüket is, mivel olyan csoportban szerepeltek, amelynek csapatát edzettem. Magyarország minőségben nőtt, a horvátok elleni mérkőzésük nagyon fontos volt. A második félidőben elképesztőek voltak és fölfelé ível azóta a teljesítményük”
– mondta az edző, aki taktikai szempontból a szilárd védekezést és az erős kontrákat emelte ki, sőt szóba került Magyarország korábbi futballminősége is:
„Nagyszerűek az ellentámadásaik, és van 2-3 remek játékosuk. Magyarországnak szép történelmi háttere is van, aki kicsit is ismeri a labdarúgás történetét, nem felejti el Magyarország kiválóságait. Jó, hogy sikerült kvalifikálniuk magukat és a játékosok időről időre újra bebizonyítják: Magyarország visszatért. Kiváló meccset játszottak az első fordulóban.”
Portugália holnap csap össze Ausztriával, és szerdán mérik össze az erejüket a magyar válogatottal.