Összejött a kétszázezer aláírás: lehet népszavazás az állami földek eladásáról

POLITIKA

A Földművelésügyi Minisztérium épülete előtt a szocialista pártelnök bejelentette, hogy

összegyűlt a szükséges kétszázezer aláírás az MSZP állam földek eladásának tilalmáról szóló népszavazási kezdeményezéséhez.

Tóbiás József hozzátette, hogy mivel nem bíznak a hatalomban, és Nemzeti Választási Iroda objektív ellenőrzésében, a határidő lejártáig, június 28-áig folytatják az aláírásgyűjtést. Az MSZP elnöke szerint még harminc-negyvenezer aláírást szeretnének összegyűjteni. Tóbiás az újságíróknak elmondta, hogy bár a kormánypártok hoztak egy törvényt, amelynek alapján kioszthatják saját maguknak, barátaiknak a közös tulajdont, még születhet olyan jogszabály, amely megakadályozza ezt és visszaveszi az állam tulajdonába a földeket. A pártelnök szerint az MSZP

"lopásgátló népszavazási kezdeményezését"

támogatja Áder János köztársasági elnök is, hiszen visszaküldte az Országgyűlésnek a kárpótlási törvényt. Ez a jogszabály lehetővé tenné, hogy a kárpótlás során ki nem osztott földek állami tulajdonba kerüljenek és eladják azokat. (MTI)