Pénteken a németországi Detmold város bírósága kimondta, hogy segítő szerepet játszott 170 ezer ember legyilkolásában az egykori őr, a most 94 éves Reinhold Hanning, az ítélet pedig
öt év börtönbüntetés.
Az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor egyik utolsó élő egykori őre ellen a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség emelt vádat. Az 1943 januárja és 1944 júniusa között haláltáborokban szolgálatot teljesítő férfi a bíróság előtt sokáig hallgatott majd április végén részletes vallomást tett, amiben azt állította, hogy a foglyok elpusztításában nem vett részt, és igyekezett minél távolabb maradni Birkenautól, a megsemmisítő tábortól. Hanning elmondta, hogy azon a helyen sem teljesített szolgálatot, ahol SS emberei eldöntötték, hogy a marhavagonokban a lágerbe hurcolt foglyok közül ki kerül rögtön gázkamrába, és ki végez kényszermunkát. Az idős férfi saját bevallása szerint soha, senkinek nem beszélt arról, hogy a halálgyár gépezetének része volt, annyira szégyellte, hogy nem tett semmit ellene, így
a mostani perig a családja sem tudta, hogy az auschwitz-birkenaui táborokban szolgált.
Az ítélet egyelőre nem jogerős: a védelem felmentést kért, a vád súlyosabb, hatéves börtönbüntetést. (BBC/MTI)