Idén is oltári bulit csapott Szárszón a baloldal krémje

POLITIKA

Az 1993 óta minden évben megtartott szárszói találkozón tavaly Gyurcsány Ferenc volt a sztár, idén viszont több, a baloldali politikai körök által nagyra tartott új közéleti szereplő is meghívást kapott, sőt színpadra állhatott Farkasházy Teddy legendás balatoni nyaralójában.

Így például a tanártüntetések egyik emblematikus alakja, Pukli István és mellette a "fekete ruhás nővérként" elhíresült, az egészségügyi dolgozók érdekeiért kiálló Sándor Mária véleményére is kiváncsiak voltak az egybegyűltek. Velük együtt ott volt a színpadon Gulyás Márton krétakörös aktivista és Juhász Péter, az Együtt politikusa is.

Balról jobbra: Pukli István, Sándor Mária, Gulyás Márton és Juhász Péter.

A bicikli, illetve a tandem lassan szimbóluma lesz a minden évben megrendezett demokratikus bulinak. A házigazda Farkasházy a '14-es választások előtt, még 2013 nyarán ajándékozott oda két BMX-et a miniszterelnök-jelöltségért vetekedő Mesterházy Attila - Bajnai Gordon párosnak, hogy békés együttműködés mellett forduljanak rá a kampányra.

Ez akkor végül nem jött be, de a tandem így is maradt a szárszói sufniban. Juhászék előtt a színpadnál is feltűnik egy muzeálisnak látszó darab, a vendéglátó Farkasházy és örökös mókamester-barátja, Selmeczi Tibor pedig a közönség előtt lovagolnak meg egy egyszerre két irányba tartó bicikliszörnyet.

Kapcsolódó cikkek