Szétesik az Egyesült Királyság? Vagy szétesik az EU?

külföld
London június 24-én hajnalban. MTI/EPA/Hannah McKay

Nagyon kemények az első nyilatkozatok, miután egyértelművé vált, hogy a brit választók többsége arra szavazott, hogy lépjenek ki az Európai Unióból.

Újra éles az észak-ír kérdés

Észak-Írországban egyértelműen a bent maradás hívei győztek. Erre a katolikusok legerősebb ottani pártjának vezetője közölte, hogy akkor Észak-Írországnak ki kell lépnie Nagy-Britanniából, és csatlakoznia kell az EU-tag Írországhoz. Szerinte a protestánsoknak is ez lesz a legjobb.

Kilépnek a skótok, hogy visszaléphessenek?

A skót kormány egyik minisztere is arról beszélt reggel, hogy Skóciának ki kell válnia, hogy a terület az EU tagja maradhasson. A skótok többsége szintén az EU-ban maradásra szavazott. Nemrég már tartottak egy népszavazást a skót függetlenségről, de akkor győztek a maradni akarók. A skót nacionalisták már előre jelezték, hogy Brexit esetén új népszavazást kezdeményeznek majd.

A hollandok következnek?

A holland Szabadságpárt elnöke pedig bejelentette, hogy pártja elkezdi előkészíteni a kilépésről szóló népszavazást náluk is.

Cameronnak annyi?

A brit belpolitikai újságírók szerint David Cameron miniszterelnök és George Osborne pénzügyminiszter karrierjének vége, a kérdés csak az, hogy mennyi méltósággal távozhatnak. Az elemzések többsége néhány hetet ad még nekik. Cameronnak jövő kedden kellene tájékoztatni az Európai Tanácsot a brit kilépésről, ezt a szerepet még neki kellene végigvinnie.