Egy nappal az MSZP tisztújító kongresszusa előtt jelent meg interjú Hiller Istvánnal a kormány házi öleblapjában, a Magyar Időkben. A Magyar Idők ugyan gyakran foglalkozik ellenzéki politikusokkal, de ezek általában klasszikus besározós, karaktergyilkos megoldások. Most viszont egészen más irányt választottak.
Az interjút a Hír Tv legendás Célpontjától igazolt Losonczi Kata készítette. És mindent elárul az interjú hangulatáról és arról, hogy mennyire örülhetnek a Fideszben Hiller térnyerésének, ha felidézzük csak a kérdéseket. Ezek hangoztak el:
Nem az a klasszikus sarokba szorítós technika. Hiller és a Fidesz finom egymásra találása nem most kezdődött. Korábban mi is felidéztük, hogy Orbán a Bibóban tartott belsős előadásán mondott jókat a volt miniszterről, Hiller pedig később a kerítésépítés mellett állt ki.
Az eset után számos szocialista politikus felháborodott. Most megválasztották választmányi elnöknek. Ilyen dolgok ezek.