A Soros Fund Management pénteken játszott arra, hogy a Deutsche Bank részvényeinek árfolyama esni fog a Nagy-Britannia kilépését bejelentő eredmények utáni piaci káoszban. A Soros-féle befektetési alap az óriási bank részvényeiből 7 millió darabot, azaz az összrészvénycsomag 0,51 százalékát mozgatta meg.
A bank részvényei 16 százalékot estek a nyitás után pénteken és végül 14 százalékos mínuszban zártak. Arról nem tudnak a német lapok, hogy a befektetési alap milyen árfolyamon shortolta a részvényeket.
Előzetes becslések szerint a brit népszavazás eredménye 2018-ig 32 milliárd eurós kárt okozhat az európai bankoknak, míg a brit bankok tízmilliárd euróval alacsonyabb profittal számolhatnak 2018-ig.
Shorolta a Deutsche Bankot a londoni Marshall Wace hedgefund is, összesen 6,62 millió részvényen keresztólt.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy Soros hatalmasat szakított a Brexiten, azzal együtt is, hogy a fontot most nem shortolta. (Bloomberg)
Pont két hete szivárgott ki, hogy válságot vár, és aranyat vásárolt a magyar származású globális mumusember.
Állítja, hogy nem shortolta a fontot, sőt, a font esésén vesztett, de máson meg még többet nyert.