A "Kozso agyműtétje óta tud indiánul!" című cikk, amely ma a Lokál címlapját is díszítette, végre egy olyan mű, amire senki nem sajnálhatja a közpénzt. A túlzás nélkül sajtótörténeti jelentőségű cikkből kiderül, hogy
Mióta Kozso felébredt az agyvérzése utáni műtétből, az agya 90 százalékát is tudja használni, míg az átlagember csupán 10 százalék kihasználására képes.
A betegség teljesen törölte a fejéből a magyart és az angolt is.
Soha nem tudott néhány szónál többet indiánul, de a műtét után egyszer csak rádöbbent hogy gyönyörűen beszélget ezen a nyelven.
Még szebben tud rajzolni, mint eddig.
Rájött olyan dolgokra, praktikákra, amikre Picasso.
Sosem fárad el és folyamatosan alkot.
Minden percét élvezi az életnek, és hogy emberek szeretik.
Már azt sem nem szégyelli, hogy a szamurájszemüveg mögül néha bizony kicsordulnak a könnyek is.