Soron kívüli biztonsági ellenőrzés lesz a ferihegyi reptéren

Terrorizmus

A kormány úgy döntött, valamennyi érintett szervezet bevonásával soron kívül biztonsági ellenőrzést hajtanak végre a Liszt Ferenc-repülőtéren – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kontrát Károly Török Zoltán dandártábornokkal, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vezetőjével a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatót.

Az államtitkár azt mondta, a bizottság soros ülésének napirendjét kiegészítették az isztambuli Atatürk-repülőtéren végrehajtott terrortámadás utáni helyzet elemzésével, és a bizottság megfogalmazta az észrevételeit, javaslatait, hogy az utasok és repülők biztonsága „továbbra is teljes mértékben biztosított legyen”. (MTI)