Épp egy hónappal a határidő letelte után közzétette 2015-ös eredményét a Vs.hu kiadója, a New Wave Production Kft.
Száraz István cége (tényleg az övé, erről később) arra hivatkozott legutóbbi cikkünk után, hogy könyvelőt váltottak, ezért csúszott a beszámoló leadása. Igaz, ezt a beszámolót ugyanaz az ember készítette, mint a 2014-eset, könyvvizsgálatról pedig nincs szó: a kiegészítő melléklet szerint, idézem: "A beszámoló adatai - mivel arra sem a gazdálkodási forma, sem a nagyságrendek, sem más jogszabályi előírás alapján kötelezettség nincs - könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva."
A New Wave Prodcution Kft. különösen azért került a figyelem középpontjába, mert mint kiderült, több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványoktól mindenféle "tartalmakra", amik azért annyira sokkal nem voltak különösebbek egy átlagnál jobban túlírt cikknél.
Az MNB-s alapítványok által kezelt közpénzből utalt, korábban nagy erőkkel eltitkolni próbált gáláns ajándék szinte teljes egészében meg is jelenik a cég beszámolójában, mint "egyéb bevétel". Érdemes megnézni, hogyan viszonyul ez a cég rendes, főként (magán és állami) hirdetőktől, köztük nyilván a Magyar Nemzeti Banktól is szerzett, 170 milliós árbevételéhez: több, mint két és félszerese annak.
Az MNB-s ajándék majdnem a háromszorosa annak a pénznek, amit a Vs-nél dolgozó mintegy negyven embernek bérben kifizettek. Ez alapján világosan látható, hogy a tartalmak előállítása nagyságrendekkel kevesebbe kerülhetett az azok után lenyelt támogatásoknál.
Érdekes viszont, hogy a cég egészen sokat, pici híján hatszázmillió forintot költött el anyagjellegű ráfordításként, ami egy híroldalt működtető oldalnál igen túlméretezett kiadásnak tűnik – még akkor is, ha a vs.hu-ról köztudott volt iparági körökben, hogy forgalmának jelentős részét hírgyűjtő oldalakról vásárolta. Talán egy hatalmas ingatlanfejlesztés, vagy valami hasonló lehet a háttérben: 2014-ben még 158 millió forint is elég volt a cég anyagjellegű kiadásaira, ez aztán majdnem megnégyszerződött tavaly.
Éppen annyivel nőttek az anyagjellegű ráfordítások egy év alatt, mint amennyi pénzt kapott a cég az MNB-től; a többi soron alig volt változás.
A megugrott kiadások miatt (és egy 120 milliós értékcsökkenési leírásnak köszönhetően) aztán méretes, 330 millió forintos mínuszt mutatott ki a cég év végén. A Vs.hu sorsa, miután a botrányok miatt a szerkesztőség egy emberként felmondott, bizonytalan. Ez nem olyan jó hír, hiszen a cég közben kissé eladósodottnak tűnik: kötelezettségei a 2014-es 641 millióról tavaly év évére 1,4 milliárdra emelkedtek. Ebből csak ötszázmillió a Növekedési Hitelbanktól kapott hitel. Kérdés, miből fogják ezeket visszafizetni – ahogy az is, hogy tolt pénzt ebbe a cégbe eredetileg.
A New Wave Production tulajdonosa egyébként sokáig egy (vagy több) árnyékban bujkáló személy volt: egy cseh kft, a Bawaco Invest sro a New Wave Production tulajdonosa, amely tavaly decemberig egy olyan cég tulajdonában volt, amelynek szálai az amerikai Wyoming államba, anonim tulajdonosig vezetnek.
A cég létrehozása körül Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatestvére több ponton is felbukkant, ezért sokan azt sejtették, hogy valójában ő áll a cég mögött. Ez elég logikusnak tűnik, akkoriban nem is érkezett cáfolat. Azóta viszont, miután kitört a botrány, Szemerey és Száraz azt állítják, hogy Matolcsy unokatestvérének cége, a Bankonzult csak "tanácsadóként" járt el, és csak segített a rejtélyes tulajdonosnak.
Tavaly november-decemberben viszont tulajdonost cserélt a Bawaco Invest, az új tulajdonos az IDSPISA as nevű cseh részvénytársaság lett. Ennek tulajdonosi hátterét nyilvános adatok alapján nem lehet kideríteni, Száraz István viszont bejelentette, hogy a cég az övé. Bár voltak jelek, amelyek alapján ezt kétségbe lehetett vonni,
azóta kaptunk tőle dokumentumokat, amelyik igazolják, hogy valóban ez történt:
először a DryCom Kft. nevű cége vette meg az akkor még üres IDSPISA as-t (2015 november), aztán a DryCom átadta a céget Száraz másik cégének, a Dry Production Kft.-nek (2015 december); ez utóbbi időpont egybeesik azzal, amikor az IDSPISA megvette a Bawaco Investet, és ezzel annak leánycégét, a Vs-t kiadó New Wave Productiont. A Bawaco Invest (és így az IDSPISA) nem sokkal később az Origónak is tulajdonosa lett, a New Wave Media nevű cégen keresztül.
Szóval az Origo (és az időközben eljelentéktelendő Vs) tulajdonosa teljes egészében Száraz István,
neki adott erre a felvásárlása ismeretlen összegű, de biztosan többmilliárdos nagyságrendű hitelt az állami MKB bank.
Ez a jelenlegi tulajdonosi lánc:
Erre a furcsaságra talán az adhatna magyarázatot, hogy az IDSPISA as banki vagy tulajdonosi hitelből, esetleg más kölcsönből vásárolta volna meg a Bawaco Investet, és maga nem érne olyan sokat.
Száraz István másik érdekes cége, a zsír MNB-s és alapítványi megbízásokhoz jutó, szintén a Szemerey-féle NHB által hitelezett Frank Digital médiaügynökség éves jelentését még mindig nem tették közzé.
Cserébe baromi jól néz ki Száraz István lapjának impresszuma, és nagyon nem stimmel valami az Origo és a Vs tulajdonosa körül.
Tavaly az összes Pallas-alapítvány adott a Matolcsy-közeli médiacégnek legalább 70 milliót.
Mindent, de mindent összeszedtünk az MNB-alapítványokból ellenőrzés nélkül elszórt közvagyonról.
Ön kifizetne 116 ezer forintot egy olyan cég illetékeinek befizetésére, amihez nincs semmi köze? Minden a Matolcsy-klán közpénzes üzleteiről.
Pedig nem tűnik úgy. Elképesztő magyarázkodásspirál a Matolcsy-százmilliókkal kitömött médiacsoportnál.