A Külügyminisztérium irányítása alatt működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t (MNKH) 2013-ban eredetileg azért hívta életre a külügy, hogy segítsen exporthoz juttatni a magyar piac szereplőit. A Magyar Nemzet most végigvette az MNKH szerződéseit, és úgy fest, a kereskedőház sok másra is jól használható.
A lap már tegnap mazsolázott egyet a termésből, és kiderült, hogy Matolcsy György rokona, Nógrádi György és sok fideszes is több százezerforintos tanácsadói szerződésben áll a céggel.
A mai számában van egy újabb merítés, újabb ismerős nevekkel. Kiderül például, hogy a Szijjártó Péter minisztériuma alatt működő MNKH havi 600 ezer forintért végeztet PR és kommunikációs szolgáltatásokat Szijjártó Péter jóbarátja, Kuna Tibor cégével, a Trinity Communications Kft.-vel. (A jóbarátságról - aminek nyomai azóta is számosak - egyébként maga a külügyminiszter beszélt először a 444-nek.)
Találtak továbbá egy keretszerződést is nyomdai, rendezvényszervezési és médiafigyelői munkákra, ennek díjazását azonban nem adta ki a kereskedőház, pedig ez lehet a nagyobb falat.
Érdekes még, hogy 220 millió forintot kap marketingtevékenység ellátására az East Chain Kft. Ez a cég részben Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzul tulajdona, aki nyakig van a Nagy Belvárosi Ingatlanbizniszben. Az ő testvére Naffa Oszama, Magyarország nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben. Naffáék és a külügy kapcsolatáról itt olvashat.
A harmadik érdekes tétel, hogy az MNKH egy olyan céggel - a beszédes Álomdás Kft.-vel - is szerződött 75 millió forint értékben, amely 50 százalékban az MNKH tulajdona, a cég tehát egyik zsebéből a másikba is pakolgat pénzeket. Az Áldomást Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium egykori főosztály-vezetője vezeti. (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet végignézte a Magyar Nemzeti Kereskedőház tanácsadói szerződéseit. Érdekes.
Kuna Tibor karrierjére saját bevallása szerint nincs földi magyarázat. Ózdi szoba-konyhából indult, milliárdos kommunikációs cégek tulaja lett Szijjártó Péter jó barátja.
Ezt írja a Heti Válasz.