„Van olyan, hogy szombat hajnalban felkelek az üvöltözésre, és legszívesebben golyószóróznék. De olyankor eszembe jut, hogy ez mégiscsak a belváros, meg hogy mindenki volt fiatal, részeg és hangos. Szóval, vannak itt felháborodott lakók, az tény.
De aki savat önt ki más emberekre, az nem felháborodott lakó, hanem egy elmebeteg állat”
– foglalta össze véleményét egy fiatal férfi, aki Kecskeméten, a Batthyány utcai pizzériával szemközti panelben lakik. Ez az a pizzéria, ami előtt a múlt héten egy nő az emeleti ablakából egy vödörnyi kénsavval öntött le egy csoport ballagó gimnazistát meg az osztályfőnöküket.
A legtöbbet az angol-matek szakos tanár kapta, neki a hátát és a tarkóját marta össze a sav, miután átégette a pólóját, de volt diák, akinek a sav gőze sebesítette meg a szemét, és diáklány, akinek a combjára fröccsent a folyadékból.
A sérültek először a pizzéria vécéjében próbálták lemosni magukról a savat, de aztán fájdalmaik miatt a tanár és három diák elment a kórházba is. Szerencsére senkinek nem volt olyan súlyos a sérülése, hogy bent kelljen tartani.
A rendőrség egy 32 éves nő, F. Beáta ellen indított eljárást az ügyben, de F. szabadlábon védekezhet.
A pizzéria Kecskemét központi részén van, épp a rendőrkapitányság mellett. De az elhelyezkedésénél is nagyobb előnye, hogy sose zár be, ezért sok kecskeméti ide jön hajnalban, ha a buli után még enne egyet. Ráadásul az alkohol se drága, így néhányan alapozni is ide járnak.
A környéken lakók szerint ez még nem is lenne akkora baj, inkább az a gond, hogy mióta nem lehet a pizzériában cigizni, sokan hangoskodnak az utcán, nyáron pedig még a hely pici, négy asztalos terasza is növeli a kinti hangzavart.
„Én is lejárok néha, még a pizzájukat is szeretem. De mi egy másfél éves kisgyerekkel lakunk itt. És ez nagyon nehéz helyzet. Amikor éjjel egykor felébred a gyerek, akkor nem a lent üvöltözőknek kell visszaaltatniuk. Az elején néha szóltunk, hogy csendesebben, de az ilyesmi sose hat.”
Mondta a közelben lakó Renáta. Renátáék még sosem fordultak a rendőrséghez, de több lakótársukról is tudják, hogy tett már bejelentést a zaj miatt. De szerintük a rendőrség sem tesz eleget.
„Néha kijönnek a járőrök, aztán szólnak, hogy csendesebben. Eltelik 10 perc, és ugyanúgy megy minden.”
A pizzériában viszont úgy gondolják, hogy legtöbbször alap nélkül támadják őket. A pultoslány szerint
már azért is tett panaszt az egyik lakó a rendőrségen, mert pizzaszag van.
„De hát ez egy pizzéria.”
Azt sem értik, miért problémáznak a lakók, hiszen a pizzéria egyáltalán nem balhés hely. Nem is lehetne, hiszen a rendőrség bejárata is csak 40 méterre van.
Természetesen a törzsvendégek is a pizzériával vannak, néhányan azt mondták, egyszerűen be kell látni, hogy egy több mint 110 ezer lakosú megyeszékhely belvárosában nyáron, hétvégente nincsen temetői csönd. „Ráadásul nyílászárót is lehet cserélni.”
A savazásról beszámoló Blikk azt írta, hogy a pizzéria felett lakók hősként ünneplik a savazó nőt, mert végre valaki kiállt a hangzavar ellen. Ilyen véleménnyel mi nem találkoztunk, nekünk kivétel nélkül minden környékbeli elítélte a savazót.
Többen felhozták azt is, hogy a támadás csütörtök éjjel történt, ami hagyományosan nem számít hangos időszaknak. Ráadásul a diákok az osztályfőnökükkel voltak, valószínűleg emiatt sem üvöltöttek torkuk szakadtából.
Az áldozatok az ÁFEOSZ Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola 13.D osztályába jártak, és az érettségi bankettjük után érkeztek a pizzériába egy kb., 10 fős társasággal. Néhányan kértek egy-egy sört, aztán az utcán, a pizzéria bejáratától 8-10 méterre, egy fordítóiroda bejárata előtt beszélgettek. A hírös.hu szerint a társaság kulturáltan viselkedett, ennek ellenére mégis jött a sav.
Az ÁFEOSZ-ban az áldozatok évfolyamtársai között az a hír terjed, hogy a savazó nőnek nem is a társasággal vagy a zajjal volt baja, hanem tényleg kezelés alatt álló elmebeteg. „De aki ilyet megcsinál, az eleve nem is lehet teljesen ép agyilag” – mondta az áldozatok egyik évfolyamtársa, aki szerint a savazót erre hivatkozva nem fogják elítélni sem.
A környék lakói ugyanúgy elítélik a támadást. Szerintük a Blikk félreérthetett valamit, mert senki nem tiszteli hősként a savazót.
„Ezek után már inkább azt mondom, hogy hangoskodjon egymillió gyerek az utcámban, mint hogy olyan házban éljek, ahol valaki savat borogat ki az ablakon.”