Nem csak Boris Johnson, de a britek kilépését összehozó másik főszereplő, a bevándorló-ellenes UKIP vezetője, Nigel Farage is bejelentette távozását a párt éléről.
A bejelentésében arról beszélt, hogy ez a népszavazás arról szólt, hogy akarja vissza az országát. Most a saját életét akarja visszavenni, tette hozzá.
Farage egyszer már lemondott a 2015-ös választások után is, de később visszatért a párt élére. Mint mondta, ez most nem fog előfordulni. Beszélt arról is, hogy az UKIP-et vezetni néha kemény volt, de megérte. Mint mondta, soha nem akart karrierpolitikus lenni, csak annyi volt a politikai ambíciója, hogy kivezesse az országot az Európai Unióból.
Szerinte az UKIP jó helyzetben van és támogatni fogja a pártot, hogy jelentős eredményt érjenek el a következő választáson.
Farage már a népszavazást követő másnap reggel elismerte, hogy a kilépést támogató kampány súlyos hazugságra épült. Jelenleg azt látni, hogy a kilépők táborában senkinek nincs ötlete, hogy mit is kéne most pontosan csinálni és aki teheti, az menekülni próbál. (Guardian)
Az EU-nak utalt pénzt kapja inkább az egészségügy, mondták korábban. Farage szerint mondjuk ő pont nem mondta ezt.
Viccnek kicsit erős lenne.