Pénteken ülésezett Genfben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A tanácskozás során megállapították, hogy
mostanra a kipusztulás szélére sodródott a borneói orángután,
a világ legszórakoztatóbb főemlősfaja.
Párhuzamosan azt is megállapították, hogy a világ legnagyobb testű hala, a cetcápa, illetve több pörölycápa-faj is veszélyeztetetté vált.
Mindegyik fajt az emberi tevékenység jelentette fokozódó nyomás veszélyezteti. "Rémisztő látni, hogy ilyen emblematikus fajokat fenyeget a pusztulás" - mondta Jane Smart, az IUCN Globális Fajtaprogramjának vezetője.
A borneói orángutánokat az élőhelyük visszaszorítása mellett a vadászat is tizedeli. A felmérések szerint évi két-háromezer orángutánt ölhetnek meg vadászok. Mivel ez egy lassan szaporodó fajta - az orángutánok rendkívül sokáig nevelik utódaikat, melyek lassan válnak felnőtté -, a szakértők szerint nehéz lesz visszafordítani a folyamatot.
Jelenleg nagyjából százezer orángután él a szigeten. 1973-ban még csaknem 290 ezer példányt számoltak, 2025-re viszont a becslések szerint már csak 47 ezer marad majd belőlük. (AFP Via Channel News Asia)