Lógás miatt letartóztatták egy olasz kisváros fél önkormányzatát

külföld

A Nápoly melletti Boscotrecase polgármestere kénytelen volt bezárni az önkormányzat több hivatalát, miután a rendőrség kedden 23 közaszolgát tartóztatott le. Lógás miatt.

Mint kiderült, a rendőrség már hetek óta szaglászott Boscotreacaséban, és ez idő alatt 30 ember összesen 200 lógására derítettek fényt.

Lefilmezték, ahogy a közszolgák reggel ugyan beléptetőkártyával bemennek a munkahelyükre, majd azonnal le is lépnek onnét. Az is gyakran előfordult, hogy valaki a lógó kollégái kártyájával is blokkolt.

A legdrámaibb felvételen egy trükköző olasz közalkalmazott előbb buherálni kezdte a biztonsági kamerát, majd a fején kartondobozzal két kártyát is lehúzott a bejáratnál.

Pietro Carotuneto, a 11 000 lakosú Boscotrecase polgármestere azt nyilatkozta, hogy a letartózatások után akár az egész önkormányzatot is bezárhatja. Kedden négy hivatal már nem tudott kinyitni, és a letartóztatottak között ott van a kisváros rendőrkapitánya és a főkönyvelője is.

A lógókat mindenesetre felfüggesztették a munkahelyükön, és lehet, hogy véglegesen is ki lesznek rúgva. (Reuters)