A Borsnak sikerült beszélnie valakivel, aki ismeri a hétvégén a DVBBS öltözőjébe behívott, majd eszméletlenül talált lányok egyikét. A lány a "közvetítőn" keresztül elmondta, hogy:
- Nagyon bántja őket, hogy sokan azt hiszik, könnyűvérű kis cafkák.
- Már jobban vannak, és szeretnének felejteni.
- Egy gyanús italtól lettek rosszul.
- Nem szexelni mentek az öltözőbe, jóhiszeműek voltak – és persze buták.
- Többen voltak, ezért biztonságban érezték magukat.
- Mindenki tudja, hogy vannak rajongólányok, akik azért mennek be az öltözőbe, hogy lefeküdjenek a sztárokkal, de ők nem ilyenek
- Autogramot akartak és közös fotót, tök jó bulinak tűnt számukra az egész.
- A zenészek kedvesek voltak velük végig – „de aztán ittunk valamit, és jött a képszakadás...”
- Szégyenlik az egészet, annyiban tartják hibásnak magukat, hogy bár százszor hallották már, mire kell odafigyelni egy bulin, hogy ne essen bajuk, mégis önként és dalolva belesétáltak a csapdába.
- „Kihasználtak és átvertek, csapdába csaltak minket, nem találunk szavakat és magyarázatot a történtekre.”