Amikor Spéder Zoltán még nem volt kegyvesztett, akkor bankja, az FHB számos alkalommal nagy segítséget kapott a most kormányzó rezsimtől. Az egyik ilyen alkalom az volt, amikor 2012 végén valamilyen rejtélyes befektető megvásárolt (lejegyzett) a banktól egy harminc milliárd forintos kötvényt. Ez a híres-hírhedt XS0867086042 ISIN kódú értékpapír.
A rejtélyes befektető szinte biztos, hogy a Magyar Állam volt, pontosabban annak valamelyik csápja, piaci pletykák szerint az MNV Zrt. A történetről itt írtunk részletesen, a lényeg az, hogy segítség nélkül az FHB nagy bajba, valószínűleg csődközelbe került volna. (Azóta még valószínűbb lett, hogy állami szereplő volt a tulajdonos, hiszen az FHB vezérigazgatója az idei közgyűlésen elismerte, a korábbi évben nem fizettek kamatot a kötvény után. Ez magánbefektető esetén elég szokatlan lenne.)
Ez nagyon kellemetlen az államnak, hiszen ha tényleg nem kellett kamatot fizetnie Spéder bankjának az óriási kölcsönre, akkor az állam 100 százalék biztonsággal megsértette a bankok állami támogatásának EU-s tilalmát, ami, ha kiderül, elég komoly uniós szankciókat vonna maga után.
Talán ez magyarázza, hogy a kormány minősített adatnak nyilvánította a tranzakciót, erre hivatkozva nem kaptunk választ az MNV-től mi sem.
Az már kiderült az MNB-nek a kormányzati lejáratókampányával szinkronban időzített bírságából, hogy a bank hazugságával ellentétben nem külföldi befektetőnek adták el a kötvényt. Tehát kizárásos alapon belföldi volt a vevő.
Közben viszont a Spéderre és az FHB-ra zúduló támadások egyik eredményeként a bank egy hónapja bejelentette, hogy visszavásárolja a kötvényt. (Ennek persze ára volt: nagyot romlott az FHB tőkehelyzete.)
Na de kitől vette vissza?
Erre kérdezett rá ravaszul az MSZP-s Tóth Bertalan, aki az iránt érdeklődőtt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternél, hogy hány részvényesi joggyakorlói határozatot hozott idén májusban és júniusban.
A válasz erre az, hogy [minősített adat]:
A bank már június 17-én bejelentette, hogy "megállapodásokat kötött" a kötvény visszavásárlásával kapcsolatban, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank határozatai között csak július 1-én jelent meg a tranzakció engedélyezése.
A fenti táblázatból pedig az derül ki, hogy a nagyon titkos határozat június 29-én született, esélyes, hogy ezzel hagyta jóvá a kormány az MNV döntését, hogy visszaadja az FHB-nak a kötvényt.
Szabad kezet kapott Spéder Zoltán a kormánytól, hogy felépítse az OTP riválisát. Aztán váratlanul hatalmas össztűz zúdult rá. Orbánék azt sugallják, hogy a bankár átverte őket, de közben az is látszik, hogy a kormányzati terv megváltozott.
A gecinap semmi ahhoz képest, amit eddigi cinkosukkal, Spéder Zoltánnal művelnek. Ha így nyírják ki a barátjukat, akkor mire számítsanak az ellenfelek?
A magyar államnál landolhatott az a rejtélyes kötvény, ami 2012-ben megmentette Spéder Zoltán bankját. Az FHB még a saját részvényeseinek sem hajlandó megnevezni a befektetőt. Nem a legjobb helyre ment az adófizetők pénze.
Tiltott piacbefolyásolásért, érdekes időzítéssel. Személyi felelősségrevonási eljárás is lesz. A tőzsdén felfüggesztették a cég részvényeivel való kereskedést.
Azt, ami miatt valószínűleg megúszta a csődöt 2012-ben, amivel valószínűleg tiltottan támogatta az állam, és ami miatt az MNB megbüntette a mostani leszámolás keretében.