"Mi a projekttől idegennek és szükségtelennek tartjuk ezt a fokú őrzést, de sajnos a tiltakozás minősége ezt kívánta meg. Amikor a kivitelező jelezte, hogy az aktivisták magatartása miatt nem képes elvégezni a feladatát, és bejelentette, hogy a terület biztosítására embereket fogad fel, azt azért valahol meg lehetett érteni. Nem számítottunk rá, hogy elfajulnak a dolgok. Voltak hibák, de az őrző-védők alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül. Ezzel együtt azt tudom, mondani, hogy a tömeges biztonsági jelenlét napokon belül meg fog szűnni. Továbbra is lesz őrzés, de közel sem ilyen kiterjedésben."
Ezt mondta kopaszügyben Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója a Lokálnak adott interjúban. Faügyben pedig szerinte "a tiltakozók győztek".
"A tiltakozások hatására az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágunk ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetjük a Ligeten belül. A kapcsolódó közbeszerzést a napokban kiírjuk" - mondta a műszaki igazgató.
Igaz, szerinte "emögött nincs szakmai érv, sokkal többe kerül és sokkal több idő is, de ha erre van igény, mi ennek hajlandóak vagyunk megfelelni".
"Ha a tüntetések mögött valóban ez állt, akkor azt tudom mondani, hogy a tiltakozók győztek: úgy lett, ahogy akarták", mondta a Lokálnak Sághi.