Az ügyészség vizsgálja, mit csináltak vasárnap éjjel szolgálaton kívüli rendőrök a Városligetben

bűnügy

Délután 15:19-kor ez a közlemény jelent meg a police.hu-n: „Hangoskodó, nyugalmukat zavaró járókelők miatt tettek bejelentést a rendőrségen a Budapest XIV., Olof Palme sétányon tartózkodók 2016. július 17-én éjjel. A kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. Az eseményekben felmerült a rendőrség szolgálaton kívüli, szabadidejüket töltő hivatásos állományú tagjainak érintettsége, így az ügyben keletkezett iratokat a rendőrség megküldte a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek.”

Minthogy a helyszínen tüntetnek a ligetvédők a Liget Projekt ellen, ahol tüntetők, biztonsági emberek és rendőrök is többször egymásnak feszültek, érdeklődtünk a rendőrségnél, hogy pontosan mi történt. Azt szerettük volna megtudni, milyen gyanú merült fel, ami alapján az ügyészséghez került az ügy, köze van-e ennek a ligetvédőkhöz, és hogy hogyan merült fel „a rendőrség szolgálaton kívüli, szabadidejüket töltő hivatásos állományú tagjainak érintettsége”, esetleg maguk is vagyonőrként voltak-e a helyszínen.

A rendőrség közölte, hogy a „a hatályos jogszabályok alapján” a „közleményt meghaladóan a rendőrség az adott ügyben a médiatartalom-szolgáltatók tájékoztatására illetékességgel nem rendelkezik”.