Börtönbüntetést is kaphat az öltözőben meztelen nőt fényképező Playmate

külföld

Nyomozást kezdett a Los Angeles-i rendőrség Dani Mathers, a 2015-ös év Playmate-je ellen. Mathers a múlt héten tett nyilvánossá egy képet egy meztelen nőről azzal a kommenttel, hogy

ha nekem látnom kellett, akkor nektek is,

amit még nyomatékosított is azzal, hogy mellé magáról is közölt egy képet, amin öklendezést imitál.

Ez elég nagy bunkóság, még akkor is, ha aztán azzal védekezett, hogy azt hitte,

csak privátban osztotta meg a fotót a Snapchaten.

De nem bunkóság miatt nyomoznak ellene, hanem azért, mert a kaliforniai törvények szerint senkiről sem lehet meztelen képet megosztani a beleegyezése nélkül. Ha Matherst bűnösnek találják, pénzbírságra vagy rövid elzárásra is ítélhetik.

De Mathersnek már most szembe kellett néznie néhány következménnyel. Először is kitiltották a fitnesszteremből, ahol a fotót készítette. Másrészt a Twitteren is megkapta a magáét:

Forrás

Dani Mathers az a fajta ocsmányság, amin a photoshop sem segít,

írta egy bírálója, és ő még a humorosabb és visszafogottabb fajtából való. Mathers közben azzal a nyilatkozattal próbált javítani - vagy rontani? - a helyzetén, hogy

"Azért választottam hivatásomnak azt, amiből élek, mert imádom a női testet. Tudom, hogy a body shaming rossz, és én nem is erről szólok, én nem ilyen ember vagyok".

(Via BBC. Címlapkép: Jason Kempin/Getty Images for Playboy)