Két év alatt 1500 embercsempészt fogtak el Szerbiában

migráció

Hat embercsempészt vettek őrizetbe kedden Szerbiában, akik 78 migránst próbáltak meg átjuttatni az Európai Unió területére. A szerb belügyminisztérium egyre több hasonló esetet leplez le, az utóbbi 2 évben állítólag már 1500 embert tartóztattak le embercsempészet gyanújával.

A belügyminisztérium közleménye szerint ma két akcióban fogták el a csempészeket a szerb-bolgár határ közelében. A gyanúsítottak az egyik esetben szíriai, a másikban afganisztáni és pakisztáni migránsokat szállítottak.

A szerb kormány vasárnap jelentette be, hogy az embercsempészet és az illegális határátlépések megakadályozására a rendőrség és a hadsereg közös járőrözésbe kezd a Macedóniával és Bulgáriával közös határszakaszon.

Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer közel-keleti és afrikai migráns haladt át, annak ellenére, hogy március elején hivatalosan lezárult az úgynevezett balkáni útvonal.

A rendőrség és a hadsereg közös járőrözésével Szerbia azt is szeretné megakadályozni, hogy feltorlódjanak a migránsok az országban. Amióta ugyanis Magyarország két hete mélységi határőrizetet vezetett be, egyre kevesebben hagyják el a nyugat-balkáni országot. A magyar hatóságok naponta csak 30 embert engednek be a Szerbiával közös határon létesített röszkei és a tompai tranzitzónába, ahol benyújthatják menedékjogi kérelmüket. (MTI)