Meghalt Somló Tamás

gyász
Somló Tamás. Kép: somlotamas.hu

Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál - közölte Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával.

Somló énekes, basszusgitáros, szaxofonos és dalszerző is volt. Az LGT énekeseként a legismertebb, de játszott az Omega, az Atlasz a Kex zenekarokban is. Több szólólemeze is megjelent, olvasható a zenész oldalán.

Legsikeresebb dalai között van az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Primadonna.

Forrás

1964-ben került az Omegához, majd cirkuszi zenebohóc lett. 1973-ban a Locomotív GT-ből kilépett Frenreisz Károly helyére került, és az együttes feloszlásáig tagja volt a csapatnak. Ezt követően hat évig Dániában dolgozott, majd Demjén Ferenc meghívására hazaérkezett. 1992-ben jelent meg elso szólólemeze.

Forrás

2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztet kapott.

Négy gyereke született, Dávid, Dani és Pali, az ikrek, és Lili.