Az amerikai igazságügyminisztérium szerint koncentrálódik túlságosan a piac, és nincsenek nagy monopólium-problémák azzal, hogy a világ legnagyobb sörgyártója, az Ab InBev 108 milliárd dollárért megvásárolja a világ harmadik legnagyobb sörgyártóját, a többek között a Drehert is birtokló SABMillert. (A második legnagyobb a Heineken.)
Az egyesülésből egy olyan óriás jön létre, ami a világ sörtermelésének 28 százalékát fogja uralni.
Az Ab InBev várakozásai szerint az év második felében zárul a tranzakció.
Az üzlet feltétele volt, hogy az Ab InBev-nek el kell adnia a SABMiller amerikai részlegét (a vevő a Molson Coors lesz, 12 milliárd dollárt fizetnek érte.) Most újabb feltételeket is közölt az amerikai hatóság, például a jövőben minden kisipari sörfőzde-vásárlását engedélyeztetnie kell. Ez most a legjobban növekvő (és legnagyobb profitot termelő) iparág a sörcégeknél, az Ab InBev több mint féltucat kézműves söröket gyártó céget vett meg az utóbbi időben.
A lenti ábrán az látszik, hogyan jöttek létre a globális söróriások, a mostani üzletben a két jobboldali fa egyesül.