Az albánok kapusa panenkával indította a tizenegyespárbajt a Ferencváros ellen

sport

Két magabiztos döntetlen után, veretlenül esett ki a Ferencváros a Bajnokok Ligája idei selejtezősorozatának első körében az albán második helyezett Partizana Tiranával szemben.

Koszticsák Szilárd/MTI

Az idegenbeli 1-1 után Budapesten is döntetlen lett a meccs, mert Gera ugyan már a meccs első negyedórájának végén vezetést szerzett tizenegyesből, de aztán jött Hüsing látványos öngólja és ezzel be is állt a végeredmény:

Forrás

Jött a kínkeserves második félidő és a 30 perc hosszabbítás, gyakorlatilag egy pillanatnyi futballra emlékeztető momentum nélkül, majd a tizenegyesek.

Amit a Partizani kapusa, az albán válogatott kerettagja, Alban Hoxha kezdett el. És eleve ritka, hogy kapus indítsa a tizenegyespárbajt, az még ritkább, hogy panenkával. Most ez is összejött:

Forrás

A meccset hangosan végigszurkoló ifj. Knézy Jenőből ki is tört egy "ez nem volt kollegiális" megjegyzés. Majd jöttek sorra a kihagyott hazai büntetők, az albánok végül simán mentek tovább.

Így értékelt a meccs után a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes és a frissen Fradihoz igazolt Lovrencsincs Gergely, érdemes mindkettőt végighallgatni:

Forrás

És így ünnepeltek a sokkal esélytelenebbnek tartott albánok az öltözőben:

Forrás

Semmi gond, menni kell előre, a Fradi így legalább jobban tud koncentrálni a magyar bajnokságra :-).