Német lapértesülések szerint 2015 júniusában Magyarországon regisztrálták azt az afgán fiatalembert, aki hétfő este egy bajoroszági vonaton baltával támadt az utasokra, és megsebesítetet egy Hong Kong-i család négy tagját. A támadót a német rendőrök lelőtték.
Az illetőről eddig annyit lehetett tudni, hogy 16 évesen felnőtt kísérő nélkül érkezett Németországba Afganisztánból. Kezdetben egy ifjúsági otthonban lakott, majd nevelőszülőkhöz került és péknek tanult.
Állítólag attól kattant meg, hogy értesült egy otthon maradt barátja haláláról, és ennek nyomán az Iszlám Államot ünneplő videót készített, majd felszállt a vonatra "hitetleneket" ölni.
A németek most azt derítették ki, hogy először a magyar hatóságok regisztrálták Európában. (welt)