„Partidrogot fogyasztott, és arra túl sok vizet ivott – gyakorlatilag ebben halt meg az a lány, akiről eddig úgy tudták, hogy elesett a Balaton Soundon és beütötte a fejét, ez okozta végzetét.”
- írja a Blikk a tragikus esetről.
A 23 éves, Budapesten tervezőként dolgozó lány több partidrog-tablettát fogyaszthatott, majd több liter vizet megivott, ez viszont vízmérgezéshez vezetett, agyi ödémát idézve elő szervezetében.
Az eleinte rosszullétre panaszkodó lányt még ellátták az orvosok, majd elengedték. Ezután összesett, és az életét nem tudták megmenteni.
A Blikk azt is írja, a Sound szervezői szerint nem a fesztivál területén történt az eset, hanem azon kívül, adatbázisukban ugyanis nem szerepel a lány neve. A mentőket a fesztivál területéről két kilométerre lévő parkolókba riasztották. (Blikk)