Vasárnap délben az Uber Magyarország befejezte működését, a közösségi személyszállító cég felfüggesztette szolgáltatását.
A döntést még július 13-án jelentette be a vállalat helyi képviselete - nem sokkal azután, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a törvénytervezetet, amely korlátozza működési lehetőségeit. "Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak" - szólt egész pontosan a parlamenti döntés.
Két évig volt az Uber Magyarországon, azóta taxis szervezetek folyamatosan demonstráltak az országban a közösségi szolgáltatás ellen. A cég távozása egyébként a nemzetközi sajtóban is kapott visszhangot.
Az Uber az MTI-hez eljuttatott (vasárnapi, egy darabig biztosan utolsó) közleményében azt írja, hétfőn érte el a világszerte kezdeményezett Uber-fuvarok száma a kétmilliárdot. Ez elég masszív növekedésre utal annak tükrében, hogy 2009-es indulásukat követően tavaly ünnepelték az egymilliárdodik utazást.
Jelenleg 76 ország több mint 450 városában működik az Uber, de vasárnap déltől Budapest már nincs köztük. A szolgáltatásnak 160 ezer felhasználója volt, és főleg a fiatalabbak - 20 és 35 év közöttiek - használták.