Míg a csütörtök napközbeni sajtótájékoztatón Kubatov Gábor csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy valóban találkozott Vizoviczki Lászlóval, addig este a Magyar Időknek már részletekbe menően nyilatkozott az összejövetelekről. A Fidesz pártigazgatója saját bevallása szerint kétszer találkozott a főváros éjszakai urával, egyszer egy óvodai rendezvényen, egyszer pedig a Fradi elnökeként beszélt vele. Utóbbi találkozót egy országos médiaügynökség vezetője hozta össze, ekkor Kubatov két témáról beszélt Vizoviczkivel.
"Az egyik, hogy be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba. Ettől elzárkóztunk, a vállalkozó befektetésére egyszerűen nem tartott igényt a klub. A másik téma – mivel éppen a West-Balkánban történt tragédia után jártunk – a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendőket foglalta magába,"
mondta a Ferencváros vezetője, aki szerint Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz, a vállalkozó alkuajánlatát tartalmazó levelet pedig 24 órán belül átadta a bűnüldöző hatóságoknak.
A Központi Nyomozó Főügyészség feljegyzéséből kiderült, hogy ezt is előkerült egy házkutatásnál, de a bírósághoz valamiért már nem juttatták el.
Szerinte egy politikusnak ez a dolga.
Négy éve, az óvoda ötvenedik születésnapján is találkoztak és csevegtek.