Hosszú, csendes imában merült el Ferenc pápa reggel az egykori auschwitzi náci német haláltáborban, miután a múzeum területére belépett a híres Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül.
A katolikus egyházfő az auschwitzi múzeumban kezdte el lengyelországi zarándoklatának harmadik napját. Gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es és 2006-os auschwitzi látogatásukkor.
Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa azt mondta, csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását:
„Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”
A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként és a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik.
Ezután a pápa megáldotta az egykori auschwitzi náci német haláltáborok 12 túlélőjét, akik az Auschwitz I. tábor területén várták őt. A pápa a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikéhez odalépett, és rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta mindegyiküket. A foglyok egyike ezután meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte. (MTI)