18 milliárd forintnyi eurót tartott otthon Egyenlítő-Guinea volt minisztere, saját emberei rabolták ki

külföld

60 millió eurót, nagyjából 18 milliárd forintnak megfelelő pénzt vittek el Jeronimo Osa Osa Ecoro, Egyenlítői-Guinea egykori kommunikációs miniszterének házából

- ezt jelentette legalábbis kedden az olajország köztévéje. Az AFP híradása alapján az MTI azt közölte, hogy négy tolvajt már sikerült elfogni, megvan a pénz is, de az akció kitervelője egyelőre még szökésben van. A már elfogott tettesek Kamerunban bujkáltak.

Az RTVGE szerint Osa Osa Ecorót, aki a kormánypárt főtitkára egyben, még július közepén lopták meg Burkin Fasóból származó alkalmazottai az ország középső tájain található Anisokban. Ezalatt a pártvezető épp saját mulatójában töltötte az időt.

Arról nem szólnak a hírek, hogy mégis honnan volt neki, és miért tartott ekkora mennyiségű készpénzt saját házában a politikus, de tény, hogy az ilyesmi nem ritkaság Egyenlítői-Guineában, ahol a magas tisztségviselők többnyire otthonukban rejtegetik a különböző korrupciós csatornákon hozzájuk érkező pénzeket.

A közép-afrikai országot 1979 óta vezeti Teodoro Obaing Nguema Mbasogo elnök, akit áprilisban viszonylag magabiztosan, bő 93 százalékkal választottak újra. Az államfő valószínűleg a fia lesz, aki ellen Franciaországban sikkasztás miatt nyomoznak.